Megtörtént az, ami évek óta lehetetlennek tűnt. Tusványos fellépői a nyilvánosság számára is észlelhető módon nem értettek egyet. No nem egymással szemben, hanem külön-külön, más-más sátorban, de mindenki elmondta a magáét. A tábor egyik része szerint a kampánnyal, a Fidesz hangnemével, politikájával sőt, akár a gazdaságpolitikájával lehetett a baj. A másiknak meg elege volt az önmarcangolásból, szerintük a tiszás önkényhez a külföldi hálózatok által irányított közösségi média miatt elbutult, műveletlen fiatalok vezettek, a Tiszán pedig bosszút kell állni. Érzetre egyébként is az előbbiek voltak kevesebben, aztán jött Orbán Viktor, és rövidre zárta a vitát. Szerda van, esik az eső, az előző kormány eddig fellépő minisztereinek java, a megszokott tusványozó fideszesek egy része sehol – Gulyás Gergely is lemondta a beszélgetését….
Source: 444